A zene már kiskorában fontos része volt életének.
2016-ban énekelt először zsűri előtt a ZENÉS „színház az egész világ…” Országos Művészeti Tehetségkutató Versenyen. Azóta is tudatosan fejleszti hangját a „Zenés Színház” Stúdióban. Kiváló énekművésztől, Szabó Szilviától tanulhatja a hangképzés rejtelmeit.
Játszott a Móri Ifjúsági Fúvószenekar minősítő koncertjén a Boldogság Musical-ban, amely show kategóriában minősítette a zenekart. Második éve tagja a helyi Dream Team Holdviola nép- és moderntánc csoportnak, valamint a zenekar fuvolistáit erősíti.
2018 óta tagja az Országos Musical&Operett Kurzusnak.
A kurzustól rengeteg mindent kapott. Szavait idézve: „Egy második családot, ahol mindenki figyel a másikra. Barátokat, akik a hétköznapokban is mellettem állnak. Kitartást, hogy amit elkezdtünk, azt biztos, hogy végig is csináljuk. Önbizalmat, mert, ha nehéz vagy hihetetlen, akkor is meg tudom csinálni, hogy jobb lehessek. Vidámságot, mosolyt, jókedvet, nevetést.
De legfőképpen hitet, – mert belekóstolva ebbe a világba, bízom – hogy egyszer nagyszerű művészekkel együtt koptathatom a színpad deszkáit.”
