Óvodás kora óta érdekli a zene, az éneklés. A Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola zeneóvodájába járt, majd tanulmányait először pikoló, később fuvola és mellette népi kamarazene szakon folytatta. A Vértes – Dunazug Régió Zeneiskoláinak XII. és XIII. fuvolaversenyén arany és ezüst minősítéseket szerzett.
Már első osztályos korától kezdve továbbjutott a Pálóczi Horváth Ádám és a „Tiszán innen – Dunán túl” országos népdaléneklési verseny megyei fordulóira, ahol rendre kiemelt arany minősítésben részesült szóló ének kategóriában. 2018-ban az országos verseny döntőjében arany minősítést szerezett. Részt vesz az iskolai énekkar és a színjátszó kör tevékenységében is, ahol szerepelt a Kisherceg, a Mentsük meg Júliát című előadásokban, a János Vitéz című darabban pedig főszerepet kapott.
Hat éve az Esztergomban működő Musical Akadémia JP oszlopos tagja, itt színészmesterséget, balettet, musical táncot, éneket tanul. Több előadás főszerepét is játszotta már, mint az Álomkabát József főszerepét, a Csodalámpás Aladdin főszerepét, a Csodapadlás Péter főszerepét, de szerepet kapott az Operettcia előadásban, valamint Petróczi Gábor önálló estjén.
2016-2017-ben a Budapesti Operettszínház Szépség és a szörnyeteg című német nyelvű darabjával turnézott Zürichben, Bécsben és Linzben, amiben Csészikeként lépett színpadra.
2019-2020-ban a József Attila Színház által rendezett A pápanő című darabban Johannes szerepét töltötte be.
2016-tól rendszeres versenyzője a ZENÉS „színház az egész világ…” Országos Művészeti Tehetségkutató Versenynek, ahol 2017-ben musical kategóriában bronz, 2019-ben pedig operett kategóriában külön díjat nyert. Már két éve részt vesz az Országos Musical&Operett kurzuson, amely során nagyon sok élménnyel és tudással gazdagodik.
