
Szabó Szilvia

Peller Károly
A Budapesti Operettszínház Zenés-színészképző Stúdiójában végzett 1998-ban és azóta is a színház egyik vezető szólistája táncos-komikus szerepkörben. 2016-ban a Színház és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-színjátékos, 2018-ban a Károli Gáspár Református Egyetem…

Lőrincz Máté
Táncos, koreográfus. A Népművészeti Szakközépiskola táncművészeti szakán végzett. Számos hazai színház ismert zenés darabjaiban – Hair, Aida, Diótörő és Egérkirály, Chicago, Viktória, Figaro házassága, Kísértet tangó, Koldusopera, A csodák városa,…
Vendég felkészítő művészek

Laki Péter
A szolnoki Széchenyi István Gimnázium drámaszakán érettségizett. Ebben az időszakban kezdett érdeklődni a zene iránt, iskolai együttese és a gitározás kötötte le minden percét. A Szegedi Tudományegyetemen történelem tanulmányai elvégzése…

Sipos Balázs
2014-ben mutatkozott be a Budapesti Operettszínház nagyszínpadán, Somogyi Szilárd által rendezett Isten pénze című előadásban. Ezután játszhatott a Győri Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban a Valahol Európában című musicalben,…

Ruisz Rebeka
Tanulmányok: Zeneiskolai alapképzés: 6 év hegedű Ifjú Muzsikusok Fesztiválja 2008.Nívódíj 1. fokozat Általános iskola: Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola Szakközépiskola és Kollégium- tánc tagozat (William Fomin, Kulcsár Noémi, Velekei…

Dr. Bátori Éva
Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, majd felvételt nyert a bécsi Staatsoper operastúdiójába. 1992-ben a lipcsei, majd 1995-ben a kölni Operához szerződött. Számos alkalommal fellépett Frankfurtban, Hannoverben és más…

Kautzky Armand

Kerényi Miklós Máté

Kardffy Aisha
