
A ZENÉS „színház az egész világ…” 2019 Országos Művészeti Tehetségkutató Verseny fődíjának nyertese, így csatlakozott az Országos Musical&Operett Kurzushoz. Azóta is aktív, lelkes tagja a társaságnak. A szentesi Horváth Mihály…

Zenei tanulmányait a celldömölki Ádám Jenő Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskolában kezdte. 5 évig zongorázni, majd 3 évig az iskola magánének szakán tanult. Középiskolai tanulmányait a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban végezte.…

Már 5 éve az Országos Musical&Operett Kurzus tagja. Jelenleg a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium ének szakán tanul. Színházi szerepei: A Győri Nemzeti Színházban játszott a Muzsika hangjában (Márta), a Beatles.hu-ban…

Sipos Balázs
2014-ben mutatkozott be a Budapesti Operettszínház nagyszínpadán, Somogyi Szilárd által rendezett Isten pénze című előadásban. Ezután játszhatott a Győri Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban a Valahol Európában című musicalben,…

Óvodás kora óta érdekli a zene, az éneklés. A Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola zeneóvodájába járt, majd tanulmányait először pikoló, később fuvola és mellette népi kamarazene szakon folytatta.…

Hat évesen kezdte zeneiskolai tanulmányait, először furulyán, majd pikolón, később fuvolán játszott. 7 éves korában kezdett el énekelni tanulni, azóta is Szabó Szilvia énekművész növendéke. A mozgás mindig is az…

4 éves korában már aktívan ismerkedett a művészetekkel, a show tánccal. Ennek a sportnak köszönhetően több hazai és nemzetközi versenyen is indult. Többszörös magyar bajnoki címet ért el csapatformációban, de…

A zene már kiskorában fontos része volt életének. 2016-ban énekelt először zsűri előtt a ZENÉS „színház az egész világ…” Országos Művészeti Tehetségkutató Versenyen. Azóta is tudatosan fejleszti hangját a „Zenés…

Szabadidejében énekel és táncol. Nagyon szereti a zenés darabokat, musicaleket. Földessy Margit színitanodájába járt, ahol „színpadon való létezést”, beszédtechnikát, éneket és táncot tanult. 2020-2021 részt vett a Földessy Margit által…

A szereplés és éneklés már kiskora óta lételeme lett, a színház világa pedig később ragadta magával. Ebből kifolyólag iskolája énekkakárank és volt színjátszószakkörének is szerves tagja volt. További tapasztalatokat a…