Rólunk

„Musical-re hangolva” Egyesület

„A színház nem földi színtér! A Színház menedék. Csodák világa. Lehetsz ott királynő, császár és szolga, bohóc és kurtizán. Veled ott minden megtörténhet. Meghalhatsz. Újjászülethetsz. A színház: szerelem! Örökké tartó láz.”

A “Musical-re hangolva” Egyesület 2006-ban jött létre azzal a céllal, hogy különböző korosztályú tehetséges gyermekek és felnőttek számára minőségi oktatást nyújtson, illetve segítsen tehetségük kamatoztatásában.

A színházi világ soha nem hagyhatta figyelmen kívül a nézők ízlését, illetve érdeklődésének változásait. A társművészetek eszköztárát bevonó prózai művek mellett az úgynevezett zenés színházi darabok is nagy változáson mentek keresztül az utóbbi években. Az operettek, musicalek, zenés színházi produkciók színvonalas interpretációja komplex ének tánc és színészi teljesítményt igényel a művészektől.

Ez adta az ötletet 2006-ban egy olyan kurzus létrehozásához, ahol a résztvevők ismert, népszerű művészek, zenepedagógusok segítségével ismerkedhetnek meg és sajátíthatják el a zenés színházi műfajok alapjait, stílusjegyeit, betekintést nyerhetnek a háttérmunkába valamint a színház világába.

A kurzuson 2013-óta a musical mellett Peller Károly a Budapesti Operettszínház művésze vezetésével az operett műfaja is helyet kap. A fiatalok nagyon élvezik és szívesen állnak színpadra a népszerű operett dallamokkal. A kurzus csapata  felkészítő művészeik segítségével igyekeznek a magyar „Hungarikumot”, azaz az operett műfaját egyre szélesebb körben újra ismertté tenni és megszerettetni a fiatalokkal is. 

Törekszünk rá, hogy a tehetségek gondozása, oktatása mellett folyamatos fellépési lehetőségeket is biztosítsunk, ennek érdekében tanulóink nyilvános fellépéseken vesznek részt, ill. koncerteket, musical és operett gálákat szervezünk, amelyekre elismert előadóművészek készítik fel őket.

A kurzust minden évben egy, a musical és operett irodalom gyöngyszemeiből összeállított profi színházi előadás zárja. Ezen előadásoknak kezdetben a Székesfehérvári Vörösmarty Színház, 2011-ben a Veszprémi Petőfi Színház, majd évekig ismét a Vörösmarty Színház adott otthont. Az elmúlt években a Várpalotai Thury-vár impozáns udvarában léphettek színpadra a kurzus fiatal tehetségei.

2015. szeptember 08-án a Budapesti Operettszínház nagyszínpadán telt ház előtt mutatkozhatott be a csapat nagyon nagy sikerrel. A fiatalok és „mestereik” munkáját az ország vezető, prominens zenés színházának, a Budapesti Operettszínháznak igazgatója Lőrinczy György nagy megelégedéssel és tetszésnyilvánítással ismerte el.

2017. november 5-én a kurzus kis csapata dupla, telt házas Operett Gálát adott a Nagyváradi Állami Filharmónia épületében. Varázslatos érzés volt mindkét előadás végén a szűnni nem akaró álló vastaps és az a szeretet, amit a nézőktől és szervezőktől kaptunk! 

A felkészítő művészek, pedagógusok számára minden évben fontos, hogy a fiatalok jól érezzék magukat a színpadon, ugyanakkor igényes és kemény munkával készüljenek a kurzust záró profi szintű gála estre. Lelkes, dinamikus, fiatal, de profikat megszégyenítő hozzáállással alkotnak minden évben újat és újat növendékeink. Az előadások végén érezzük igazán, hogy ezért a nemes célért áldozzuk tudásunkat és szakmai életünket.

Az Országos Musical&Operett Kurzus év közben is lehetőséget nyújt a tanulni vágyok  számára ismereteik bővítésére a  „Musical-re hangolva” Zenés Stúdió, ahol a nyári kurzushoz hasonlóan tehetségeink ének-, tánc- és színészmesterség órákon vehetnek részt. A stúdió célja,hogy a kurzus által nyaranta három hétig tartó intenzív tanulási és gyakorlás lehetőséget a musical és a zenész színház műfajait kedvelők számára év közben is megteremtse. Célunk olyan ismeretek átadása a képzésen résztvevők számára, amelyek elsajátításával alkalmassá válnak musical, operett, zenés színházi színészi, táncos előadói feladatok ellátására. A fiatal művészek elemi érdeke a szakmai képzés, hiszen a szerepekért való versenyben csak a kellő technikával rendelkező művészek maradhatnak talpon.

Eredményeink

2010. április  – Veszprémi Tavaszi Játékok – Színház / musical kategóriában első hely és a zsűritől kapott maximális pontszámmal továbbjutás az őszi Nemzetközi döntőbe.

2011. október 10. – Őszi Veszprémi Játékok – Színház / látványtánc kategóriában arany minősítés.

A stúdió növendékei 2011. áprilisában részt vettek Barcelonában a 25. Dance Award Nemzetközi Táncversenyen – ez Európa legrangosabb és legnépszerűbb versenye -, ahol Elton John-Tim Rice: Aida című musical két részletével musical kategóriában első helyezést értünk el, valamint elnyertük a legjobb előadói díjat is. Koreográfus: Szakál Attila

Tizenöt éves munkát sikerét mutatja az is, hogy több növendékünk szerepel már az ország számos színházában: Budapesti Operettszínház, Madách Színház Budapest, József Attila Színház Budapest, Pesti Magyar Színház, Veszprémi Petőfi Színház, Vörösmarty Színház Székesfehérvár, Győri Nemzeti Színház, Miskolci Nemzeti Színház, Pécsi Nemzeti Színház, Nemzeti Színház Budapest, Pannon Várszínház Veszprém, Hevesi Sándor Színház Zalaegerszeg, Gárdonyi Géza Színház Eger, Magyar Állami Operaház és Erkel Színház Budapest.

Mottó: Cseppekből lesz a tenger

Adó 1 %

A “Musical-re hangolva” Egyesület 2006. óta foglalkozik a fiatal tehetségek felkarolásával, egészen kicsi gyerekkortól. Minden évben Országos Musical&Operett Kurzust szervezünk, amelynek célja a tehetséges gyerekek oktatása, fellépési, bemutatkozási lehetőségek biztosítása; másrészről célunk betekintés nyújtani a színház világába, valamint a musicalt valamint a zenés színházi műfajokat, megismertetni, oktatni színművészek és zenepedagógusok segítségével.

Az egyesület által működtetett “Musical-re hangolva” Musical Stúdió 2009. szeptemberében kezdte meg a munkáját. Szerettük volna, hogy a gyerekek ne csak a kurzus közel három hete alatt, hanem egész évben tanuljanak, fejlődjenek és minél több helyen az országban felléphessenek.

Népes gyerekekből és fiatalokból álló csapat dolgozik már velünk. Bízunk benne, hogy a jövő nagy csillagait neveljük!

Az egyesület fenntartása azonban – sajnos -anyagi terhekkel jár. A színházi kellékek, a gyerekek kedvezményes, vagy esetenként ingyenes étkeztetése, a fellépések költségei és magának az egyesületnek a fenntartása csak néhány tétel, amelyet nem könnyű kifizetni.

Kérjük, támogassa adója 1%-val a fiatal tehetségek felkarolását!

„Musical-re hangolva” Egyesület
Adószám: 19380843-1-19
Köszönjük!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése