Az általános iskola énekkarába kezdett el énekelni. 2010 óta a tatabányai Bányász néptánc alapfokú művészeti iskola táncosa. Ezen kívül az Erkel Ferenc zeneiskolába dobolt 4 évig majd a Forgó rózsa…

A szereplés és éneklés már kiskora óta lételeme lett, a színház világa pedig később ragadta magával. Ebből kifolyólag iskolája énekkakárank és volt színjátszószakkörének is szerves tagja volt. További tapasztalatokat a…

A színjátszás, mint szerelem, már egész kicsi kora óta megvan. „Egyszerűen kikapcsol, ha a színpadon vagyok, a világ elcsendesedik, csak én vagyok, és a szerep, amit meg kell valósítanom. Egy…

2016 érettségizett a Hunyadi Mátyás Gimnáziumban. 2020-ben Színész II. végzettséget kapott a Gór Nagy Mária Színitanodában. Több színházi produkcióban is részt vett: 2019 Szegedi Szabadtéri Játékok / Titanic musical 2017-2019…

Szabadidejében énekel és táncol. Nagyon szereti a zenés darabokat, musicaleket. Földessy Margit színitanodájába járt, ahol „színpadon való létezést”, beszédtechnikát, éneket és táncot tanult. 2020-2021 részt vett a Földessy Margit által…

A zene már kiskorában fontos része volt életének. 2016-ban énekelt először zsűri előtt a ZENÉS „színház az egész világ…” Országos Művészeti Tehetségkutató Versenyen. Azóta is tudatosan fejleszti hangját a „Zenés…

4 éves korában már aktívan ismerkedett a művészetekkel, a show tánccal. Ennek a sportnak köszönhetően több hazai és nemzetközi versenyen is indult. Többszörös magyar bajnoki címet ért el csapatformációban, de…

Öt éves kora óta rajong a színházért és a zenéért. Azóta is színjátszó csoportba jár és énekelni tanul. Nagyon szeret verset mondani, több versenyt is nyert már. Játszott a Budapesti…

Hat évesen kezdte zeneiskolai tanulmányait, először furulyán, majd pikolón, később fuvolán játszott. 7 éves korában kezdett el énekelni tanulni, azóta is Szabó Szilvia énekművész növendéke. A mozgás mindig is az…

Óvodás kora óta érdekli a zene, az éneklés. A Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola zeneóvodájába járt, majd tanulmányait először pikoló, később fuvola és mellette népi kamarazene szakon folytatta.…

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése